Az ember bal agyféltekéje törvényszerűen nagyobb a jobb oldalinál.

A bal agyféltekében találhatók a beszédközpontok, vagyis azok a területek, amelyek a nyelv(ek) megértését és aktív használatát szolgálják – egyénileg változó formában és mértékben. Mivel az ember nagyon sok „speciálisan emberi”-nek tartott képessége éppen a beszédhez, ezen keresztül tehát a nyelvhez kapcsolódik, emiatt a bal agyféltekének különlegesen fontos szerepet szoktunk tulajdonítani a fogalmi gondolkodásban, a tervezésben, a döntésekben stb. A valóságban ez közel sem ennyire egyértelmű. A zenei vagy még meglepőbben a matematikai képesség például éppenséggel nem bal, hanem jobb féltekei adottság.

Sokan úgy tudják, hogy a balkezes emberek beszédközpontja szükségszerűen a jobb oldali agyféltekében van. Ez azonban – mint láttuk – nem igaz. A balkezes és a kétkezes emberekben ezek a központok inkább több helyen, szétszórtan helyezkednek el, tehát esetenként a jobb oldalon is működnek. Többek között az is bizonyítja ezt, hogy az ilyen emberek bal oldali agyvérzés után nem vagy csak kisebb mértékben veszítik el a beszédképességüket.

A jobb agyfélteke elsősorban a látott dolgok felismerését, és ezen keresztül a térbeli eligazodást szolgálja. A jobb féltekénkkel ismerjük fel az arcokat, sőt egyáltalán azt is, hogy a szembejövő ismerős-e vagy idegen, fiatal vagy öreg, fiú-e vagy lány. Jobb féltekénk ismeri fel általában az alakokat, és szintén a jobb féltekénk reagál erősebben a testünkből jövő belső érzésekre. A jobb féltekénkkel fedezzük fel és értjük meg a beszéd hangsúlyait, a beszélő szándékait, a szavak mögötti

közlendőt – a jobb agyfélteke veszi tehát a metakommunikációt

Állítólag a jobb agyfélteke hiányos működésével függ össze, hogy egyes emberek képtelenek az érzéseiket, az érzelmi állapotaikat szavakba önteni, szavakban kifejezni, másokkal közölni. Nincsenek rá sem megfelelő szavaik, sem gesztusaik, sem arcjátékuk. Az ilyen száraznak, sótlannak és tompának tűnő embereket hívja a pszichológia zengő görög szóval alexitímiásnak, és az elterjedt vélekedés

szerint ez a fogyatkozás depresszióra hajlamosít. Ha jól meggondoljuk, a híres angol tartózkodás éppen egy ilyenfajta viselkedést tekint ideálisnak – elég gyakori is náluk a depresszió!

A jobb félteke egészében az ôsibb, az „ösztönösebb”, az öröklött készségekhez és programokhoz közelebb álló viselkedést képviseli.

Az újszülöttekben még a jobb agyfélteke az uralkodó, de felnőttkorban is az dominál éjszaka, REM-alvás alatt (amikor az agy

belső átprogramozása történik!), valamint több más olyan oldott,

fellazult állapotban, amikor a külvilág kényszerei kevésbé működnek.

A „neurotikus” embernek rendszerint a bal oldala, a bal karja zsibbad vagy fáj – nem azért, mert a bal oldalon van a szív, hanem mert a jobb agyféltekéje sokkal hamarabb vált ki testi érzéseket! Sok kísérletező orvos tapasztalta régebben, hogy hipnózisban könnyebb a test bal, mint a jobb oldalán változásokat előidézni. A sokfelé népszerű relaxációs gyakorlatok is hamarabb lazítják el a test bal, mint a jobb oldalát.

A jobb agyféltekéhez kapcsolódnak szorosabban az érzelmi zavarok, sőt talán maguk az érzelmi betegségek is. A különböző stressz hatásokra bekövetkező agyi válaszokat mérni lehet például speciális, számítógépes EEG-módszerekkel. Ezekből derült ki, hogy a jobb agyfélteke a bal oldalinál nagyobb mértékben reagál a lélektani veszteségekre, a társaktól való elkülönítésre vagy a nem uralható, nem kontrollálható stresszhelyzetekre.

Bánki M. Csaba írása